A kormány meghirdette az építőipari technológia korszerűsítését támogató ÉPÍTŐ-5 programot, melyre február 15-től lehet pályázni. Ne maradjon le az ÉPÍTŐ-5 program nyújtotta támogatási lehetőségekről!
Folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítésére és hatékonyságának növelésére irányuló támogatási program, melyre február 15-én reggel 8 órától pályázhat, és nyújthatja be támogatási kérelmét!
A projekt célja: vissza nem térítendő támogatással az építőipari vállalkozások segítése, technológiai fejlesztéseinek, gépbeszerzéseinek, szoftvereknek, BIM rendszert támogató eszközeinek, újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak finanszírozása, mellyel az ágazatban tevékenykedők növelhetik versenyképességüket és termelési kapacitásukat.
“Az elektronikus úton benyújtandó támogatási kérelmekre adható vissza nem térítendő támogatás mértéke mikrovállalkozások esetén, legalább 8 millió forint, legfeljebb 50 millió forint; kis- és középvállalkozások esetén legalább 25 millió forint, legfeljebb 400 millió forint.”
Az ÉPÍTŐ-5 programban részt vehetnek a magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező, mikro-, kis- és középvállalkozások. Támogatási kérelmüket benyújthatják az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. hivatalos weboldalán megtalálható tájékoztatóban feltüntetett kritériumok alapján, ahol a pályázattal kapcsolatos további információkat is megtalálják, illetve az oldalunk alján is elérhetőek a dokumentumok.
Tapasztalja meg Ön is a modern technológia előnyeit, és növelje hatékonyságát szoftvereink segítségével!
Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük azokat a szoftveres megoldásokat, amelyek a segítségére lehetnek céljai elérésében.
Nem kizárólag ezen szoftverek és megoldások közül választhat, a teljes termékkínálatunk rendelkezésére áll.
Kiemelnénk az Építőipari termékgyűjteményt, amely több mint 20 szoftvert tartalmaz, így lefedi az építőipar számára szükséges szoftverek döntő többségét. Kiváló ár-érték arányú szoftvercsomag, amelyet az építőipar minden szereplőjének bizalommal ajánlunk szakágtól függetlenül a tervezés, kivitelezés és üzemeltetés területén egyaránt. Lefedi a BIM munkafolyamatokhoz szükséges szoftveres igényeket.
A pályázat információs technológia-fejlesztésre is fordítható (3.2. d pontja), így figyelmükbe ajánljuk a BIM 360 felhőalapú megoldásainkat is.
A kínált termékek többségéhez oktatásokat is szervezünk, mely szintén elszámolható a pályázatban, ennek részleteiről érdeklődjön az adott termék kapcsolattartójánál.
Amennyiben Ön hardver-eszközök iránt érdeklődik, egyedi HP munkaállomások és további perifériák állnak rendelkezésére. Tapasztalt kollégáink segítik kiválasztani céljainak megfelelő eszközöket.
Csapatunk felkészülve várja Önt ajánlatokkal, információkkal. Felmerülő kérdéseivel kapcsolatban kérjük forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeinken.
Termék | Leírás | Kapcsolat |
AEC Collection |
Tartalma: |
Kathy Dávid |
|
Az összes megoldás alapja a Docs, amely a felhőben tárolja az összes fájlt, tervet és dokumentumot, melyekhez megjegyzések és észrevételek is társíthatók. |
Kathy Dávid |
Lesó Árpád |
||
Sabathiel Balázs |
||
AutoCAD – 7 szakági eszköztárral |
Az AutoCAD, mint általános 2D és 3D műszaki tervezőprogram, a világ legelterjedtebb ilyen alkalmazása. Dwg fájlformátumát sok területen iparági szabványként használják. Segítségével felgyorsíthatja a részletrajzolási és a dokumentációs feladatok elvégzését. Összehangolja a munkafolyamatokat az integrált asztali, felhőalapú és mobil megoldásokon. Az AutoCAD 2021 – 7 szakági AutoCAD-et tartalmaz: Architecture, Electrical, Map 3D, Mechanical, MEP, Plant 3D, Raster Design, valamint web és mobil alkalmazások. |
Hegedüs Andrea AutoCAD tanácsadó hegedus.andrea@hungarocad.hu +36 20 285 4379 |
Mázsár Mariann |
||
GEO5 |
A GEO5 szoftverrel megoldhatjuk a geotechnikai feladatok döntő többségét. Az egyes programok felhasználói felülete megegyezik, egymással kapcsolatban állnak, de az egyes programok egyedi szerkezettípusok számítását teszik lehetővé. Minden csomagra, nyelvre és egyedi programra tudunk ajánlatot adni. A szoftverek külön is rendelhetők és futtathatók, melyekre mennyiségi kedvezményt is tudunk biztosítani. Ingyenes demo verzió és további információk a https://www.geosoftware.hu/ oldalon találhatóak. Magyarországon a HungaroCAD Kft. kizárólagos forgalmazási joggal rendelkezik a GEO5 termékek felett, így Önnek nem kell máshonnan ajánlatot kérnie ezen programok támogatásának elnyeréséhez. |
|
HunCv 4D |
A Hungarodesk HunCv 4D AutoCAD alapú szoftver. Alapkiépítettségben tetszőleges AutoCAD, teljes kiépítettségben a Civil 3D kiegészítésére és hatékonyság-növelésére szolgáló szoftvercsomag.
HunCv = HcTools + HcTopo + HcCivil |
Termékinformáció: |
Ajánlatkérés: |
||
kiegészítő program |
Saját fejlesztésű forgalomtechnikai program, ami egy AutoCAD alapú szoftverbe (pl. Civil 3D, AutoCAD Map 3D) beépülő kiegészítő alkalmazás, így önállóan nem futtatható. Működése hardverkulcs rendszerű. A program tartalmazza a Budapest Közút Zrt. táblakönyvtárát, ami a programmal együtt települ és akár alapértelmezettként is beállítható. |
Virágh Hajnalka |
|
Az ATHENA a függönyfal és homlokzati megoldások piacvezető tervezőprogramja, és nem ok nélkül. A szoftvert több, mint húsz éve fejlesztik és használják fémszerkezeteket gyártó cégek, tervezőirodák és egyetemek – tizenegy nyelven és több, mint harmincnyolc országban elérhető. A következő tervezési feladatokhoz kínál megoldást: fém- és homlokzati szerkezetekhez; professzionális profiltervezéshez; gyártmánytervekhez; függönyfalakhoz és üzletportálokhoz; üvegszerkezetekhez; ipari szerkezetekhez; könnyűacél szerkezetekhez.
|
Termékinformáció: |
Ajánlatkérés: |
||
|
A Lands Design egy professzionális tájépítészeti tervezőszoftver, amelyben megvannak a CAD és a BIM munkafolyamatokat eszközei. A programban készíthetünk 2D műszaki rajzokat, ezek 3D modelljeit, a tájépítészeti projektek látványterveit és 3D-s prezentációkat is. |
Termékinformáció: |
Ajánlatkérés: |
||
Válasszon olyan gépet, amelyet arra terveztek, hogy Ön is tervezhessen! |
Balaton László |
|
VBeXpress KPHEA modulok örökös licensz + 5 év szoftverkövetés VBeXpress KPHEAZ modulok örökös licensz + 5 év szoftverkövetés |
Hegedüs Andrea account manager hegedus.andrea@hungarocad.hu +36 20 285 4379 |