Részletes jellemzők
Projekt összefoglalás
A térinformatikai rendszerek egy igen nagy ágát képezik a kormányzati, önkormányzati, kistérségi térinformatikai rendszerek, hisz ezen hivatalok, intézmények napi munkájuk során rendkívül nagy mennyiségű térképi, attributális és dokumentum jellegű adattal dolgoznak. Az önkormányzati térinformatikát elsősorban építéshatósági, főépítészi, településgazdálkodási/üzemeltetési, illetve ezekkel szorosan összefüggő feladatok támogatására használják, a rendszer mintegy „átfogó ernyőként” képes a meglévő nyilvántartórendszerekhez kapcsolódni és az ott kezelt adatokat értékesebbé, közérthetőbbé tenni. Autodesk MapGuide 6.5 alapokra épülő térinformatikai rendszer már bizonyította, hogy képes megfelelő biztonsággal kiszolgálni a hivatal dolgozóit és, az Internetes térképi portálnak köszönhetően, egyazon adatbázisból a nagyközönséget is. Az operációs rendszer független adatmegjelenítésének és a még rugalmasabb adatkezelésének, adatfrissítésének megvalósítása érdekében cégünk úgy határozott, hogy téradatbázisok segítségével Autodesk MapGuide Enterprise szoftver környezetbe integrálja a meglévő térinformatikai rendszert, így a térképi adatbázisok és a hozzájuk kapcsolt önkormányzati nyilvántartások együttes kezelésének leghatékonyabb, legmegbízhatóbb eszközrendszere áll rendelkezésre. Az így elkészült rendszer már több nagyvárosban működik. Ezek közé tartozik a mosonmagyaróvári és zalaegerszegi mellett a Veszprém Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatalában kiépített térinformatikai rendszer is.
Az Autodesk publikáló szoftverének fejlődésével Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatalában 2015 elején megtörtént a MapGuide Enterprise-ról az Autodesk Infrastructure Map Server-re történő áttérés.
Kihívás
Az önkormányzati térinformatikai rendszerek kialakítása során komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy a folyamatosan növekvő térképi információk könnyen értelmezhetők és egymástól jól elkülöníthetők legyenek, amellett, hogy képes legyen a meglévő nyilvántartórendszerekhez kapcsolódni és az ott kezelt adatokat értékesebbé és közérthetőbbé tenni. Mindazonáltal, nem elhanyagolható szempont az sem, hogy biztonságosan ossza meg a téradatokat, így pedig hozzájáruljon az eredményes döntéshozatalhoz, valamint az elektronikus ügyintézési rendszer támogatásához. Az ügyfelek számára első számú szempont, hogy gyors és megbízható információkhoz juthassanak az adott telekre, területre vonatkozó előírásokkal kapcsolatban. Emiatt pedig a Hivatal számára elengedhetetlenül szükséges, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő vagyon változásáról folyamatos, naprakész nyilvántartást vezethessen. A cél egy egységes közmű-nyilvántartási rendszer kialakítása, tekintve, hogy számos esetben a Hivatal feladata a közmű-egyeztetési és az ezekkel kapcsolatos engedélyezési feladatok ellátása is.
Egységes közmű-nyilvántartási rendszer
Egységes közmű-nyilvántartási rendszer a megoldás a különböző helyi közműszolgáltatók által átadott adatok, digitális közműtérképek és kapcsolt leíró adatok integrálására. A városgazdálkodási feladatok ellátásakor már az adatlapokkal is összekapcsolhatjuk a városgazdálkodásban érintett térképi objektumokat, továbbá egy testreszabott felületen keresztül vihetjük fel a nyilvántartott objektumokat, tölthetjük ki a hozzákapcsolt adatlapokat. Ennek kapcsán például kialakítható egy olyan adatszolgáltató felület is, mely szerződéses ügyfelek, tervezővállalatok, közműszolgáltatók, társ intézmények számára közvetlen adatszolgáltatást biztosít a WEB-es felületen.
A városgazdálkodási alrendszerrel pontosan nyomon követhetővé válik, hogy mikor kell a köztéri növényeket locsolni vagy milyen köztéri bútorokat kell karbantartani, mikor melyik útszakaszt, járdát kell tisztítani és mindez mennyi időt és pénzt emészt fel. Napjainkban alapvető igény a belső hivatali gyors tájékoztatás mellett a „nyitott és átlátható hivatal” elvén működő hivatali portál üzemeltetése, amelyben fontos szerep jut a térképi alapú publikálásoknak is. A Szabályozási tervek és a különböző statisztikai térképek publikálása mellett, nagy hangsúly helyeződik a lakosság számára hasznos helyi információk (hivatalok, közintézmények, közlekedés) megosztására is. Az Információs modul kialakítása elsősorban az Internetes nagyközönség igényeit szolgálja, segítségével a legfontosabb államigazgatási szervek, cégek, vállalkozások, kulturális helyek, látványosságok, stb. gyorsan megkereshetők, térképrészleteik nyomtathatók.
Autodesk MapGuide / Infrastructure Map Server alapú fejlesztések
Az imént megfogalmazott kihívásokra az Autodesk termékei széleskörű megoldást nyújtanak, hiszen a vállalat korszerű térinformatikai megoldásai, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, alkalmasnak bizonyultak a szakmai igények kielégítésére az önkormányzati térinformatika területén is. Az AutoCAD Map 3D – szoftver a téradatok létrehozásának és kezelésének vezető mérnöki platformja – az Autodesk MapGuide Enterprise és az Oracle szoftverre épülő Topobase, majd a kettő egyesítéséből létrejött Autodesk Infrastructure Map Server (AIMS) lehetővé tette a Polgármesteri Hivatalok számára, hogy teljes képet lássanak, jobb döntéseket hozzanak, és az infrastruktúrához tartozó vagyont sokkal hatékonyabban kezeljék.
Megoldásunk integrálja az infrastruktúra-tervezést és -kezelést, könnyű hozzáférést biztosít a pontos tervekhez, valamint a tér- és eszközgazdálkodási információkhoz a szervezeten belül. Ez e olyan nyílt és rugalmas keretrendszer, amely könnyen konfigurálható adott, speciális folyamatok támogatására, és ami drága jogvédett eszközök és köztes szoftverek használata nélkül integrálható a meglévő üzleti rendszerekkel. A szabványos iparág-specifikus adatmodellek, munkafolyamatok és üzletviteli szabályok lehetővé teszik a termék gyors bevezetését, ezáltal a befektetés gyors megtérülését is garantálják. Az eredményes infrastruktúra-fejlesztő folyamatokat biztosító szoftver javítja az adatminőséget, biztonságosan osztja meg a téradatokat, valamint segítséget nyújt egy átfogó kép kialakításához és a jobb döntések meghozatalához.
Az eredmény
A polgármesteri hivatalok életében a HungaroCAD Kft. által fejlesztett térinformatikai rendszer számos előnyös megoldást kínál a tervek, a nagyobb termelékenység és jobb adatminőség/adatmegosztás érdekében. A földhivatali alaptérkép mellett az Önkormányzat számára egy másik fontos térképi adatbázis a Szabályozási tervdokumentáció.
Az ezt kezelő modul szinte felfogható egy virtuális Építésügyi Tájékoztatási Irodának, ahol gyors és megbízható információhoz juthatunk a város területeivel és ingatlanaival kapcsolatos előírásokról, határozatokról. Megnézhetjük a város szabályozási tervének bármely részletét, információt kérhetünk egyebek mellett arról, hogy az övezetben melyik beépítési mód alkalmazható, mennyi a megengedett legnagyobb beépítettség a telekterület százalékában vagy épp mekkora a megengedett legnagyobb építménymagasság. Emellett, az egyes helyrajzi számokra vonatkozó övezeti előírás megtekinthető vagy akár ki is nyomtatható.
Moduláris felépítés
A rendszert tetszés szerint összeválogatható modulok alkotják, melyek mindegyike előre rögzített adatmodellel rendelkezik.
- Forgalomtechnika, irányító információs táblák, burkolati jelek, fekvőrendőrök
- Buszvárók, buszváró épületek, padok, szemetesek
- Fizető parkolók (zónák, parkolóórák)
- Hidak, vasúti átjárók, jelzőlámpás csomópontok
- Közművek
- Közterületi eszközök (utcabútorok, játszószerek, kutya-toalettek, sportszerek)
- Nyílt vízfolyások (árkok)
- Parkok
- Síkosságmentesítés, úttisztítási járattervek
- Szobrok, műemlékek, emléktáblák, épületplasztikák, díszkutak, ivókutak
- Szemetes-konténer tárolók, szemetes ürítési járatterv
- Erdők
- Fanyilvántartás (fakataszter)
- Közvilágítás, díszvilágítás
- Temető sírhelyek
- Tavak, víztározók
- Reklámtáblák, vitrinek
- Vagyonkataszter
Jelentősebb önkormányzati referenciák